Animáció
Animációs technikai műfajok
Az animáció, mint minden mozgókép, állóképek sorozata. A használt animációs technikát az határozza meg, hogy ezek az állóképek milyen módszerrel készülnek. A hagyományos eljárások a kockánként történő rögzítést részesítik előnyben, a digitális technika már más megoldásokat is használ, ám a végeredmény ebben az esetben is képszekvencia, amely további átdolgozásra, effektezésre kerülhet.
Az egyik legismertebb műfaj a rajzanimáció, amely a köztudatban – helytelenül – gyakran teljesen lefedi az animáció fogalmát. Mint látni fogjuk, valóban ez a műfaj fejlődött a legerőteljesebben a kezdetekben, és az animációs ipar is ennek mentén indult el. A rajzanimáció készítésekor a rajzolók minden képkockát[ külön megrajzolnak, majd kifestenek, még ma is, amikor ez már gyakran digitális eszközökkel történik. A klasszikus eljáráshoz úgynevezett világítódobozt vagy asztalt használnak, amelyen egymásra helyezett papírlapokra rajzolják a fázisokat, így az alulról jövő világításnak köszönhetően láthatóvá válik az előző néhány rajz.
A látvány gazdagságát, illetve a mozgások komplexitását nagyban elősegítő találmány a celltechnika bevezetése volt, melyet Earl Hurd talált fel 1914-ben, és ez a módszer egészen a közelmúltig meghatározó eljárás volt a rajzfilmgyártásban. Lényege, hogy a figurákat cellekre, vagyis átlátszó fóliákra rajzolják, ezáltal könnyen ráilleszthetők a hátérre, illetve a külön rétegeken elhelyezett elemek mozgása és ritmusa egymástól függetlenül finomítható. Ezt az elvet követi a mai számítógépes programok jelentős része is, amikor rétegekre bontva engedik kezelni a mozgókép látványát.Ilyen például Marjane Satrapi alkotása, a Persepolis (2007) című film,[amely bár egész estés, mégis szerzői filmnek mondható. A Disney Stúdió viszont 2013 márciusában bejelentette hogy egyelőre felhagy a hagyományos technikával készített rajzfilmek gyártásával. A Paperman (Papírember, 2012) című rövidfilm már számítógépes technikával, ámde a kézi rajz jegyét magán hordozva készült, és hosszú idő után újból elhozta a Disney Stúdiónak a legjobb animációs rövidfilmért járó Oscar-díjat.
Külön nagy kategóriát alkot a stop motion[ animáció területe, ahová a sík- vagy térbeli tárgyakkal, elemekkel létrehozott, kockánként beállított és rögzített mozgóképet soroljuk. Ezen belül a papírkivágásos animáció – ahogy a nevéből is kiderül – papírból kivágott sík elemek mozgatását, és azok fázisonként történő lefotózását jelenti. Természetesen a figurák testrészeinek, főleg arckifejezésének több verziója is elkészül, és ezek cserélgetése teszi kifejezőbbé, teljesebbé a mozgást. A papírkivágásos animáció egyik ismert művelője az orosz Jurij Norstejn, s ugyanilyen technikával készült René Laloux kultikussá vált animációs filmje, A vad bolygó (La Planète sauvage, 1973), illetve a Monty Python repülő cirkusza (Monty Python's Flying Circus, 1969–1974) című népszerű sorozat Terry Gilliam által alkotott animációs betétei.
A papírkivágásos módszerhez nagyon közel álló technika a kollázsanimáció, amely látványelemekként már létező képek részleteit használja. Ennek volt kiváló művelője a lengyel Walerian Borowczyk vagy a magyar Reisenbüchler Sándor.[ A számítógép elterjedésével a papírkivágásos technika elsősorban digitális formában él tovább, ami azt jelenti, hogy a beszkennelt vagy egyenesen a számítógépen létrehozott rajz- vagy képrészleteket szoftverek segítségével mozgatják. Ez a módszer a mozgás karakterében is változás hoz, hiszen a kockánként történő felvétellel ellentétben ily módon sokkal simább és jobban kontrollálható mozgás jön létre – ami azonban nem minden esetben jelent feltétlenül jobb minőséget. Ezen a technikai változáson esett át például a South Park (1997–) sorozat is, amelynek pilot epizódja még a klasszikus papírkivágásos eljárással készült, ám a további gyártás már digitálisan valósult meg. A bábanimáció szintén a stop motion kategóriába tartozik, és külön erre a célra, speciális technikával készült bábokat használ.
A bábanimációval rokon technika a gyurmaanimáció, amelyhez a figura speciális, levegőn nem száradó, képlékeny anyagból készül, az esetek nagy többségében valamilyen vázra építve. Mivel a gyurma szabadon formázható, nagyobb variációs lehetőségre ad módot, mint a báb, viszont éppen ezért a figurák kevésbé stabilak is. A gyurmafilm egyik legismertebb képviselője a brit Nick Park, s megemlíthetjük Jan Švankmajert is, azzal a megjegyzéssel, hogy az ő sokirányú munkásságának ez csupán az egyik szelete. Magyar vonatkozásban a gyurmaanimáció jelentős képviselői Háy Ágnes és Cakó Ferenc.
A tárgyanimáció hétköznapi tárgyakat használ szereplőkként, amelyek szintén stop motion technikával kerülnek megmozgatásra. A tárgyak használata valamelyest korlátozza a kifejezési lehetőségeket, hiszen a szereplők adottak és kevéssé formálhatók. Mégis találunk rendkívül szellemes példákat is, mint például Garik Seko könyvek animálásával készült Ex Libris (1982) című filmje, vagy a Pes néven ismert Adam Pesapane rövid, ám igen frappáns szösszenetei.
A pixilláció az emberi testet használja „bábként”, és ugyancsak kockánként beállítva rögzíti a mozgást. Az élő felvétellel ellentétben ezzel a módszerrel olyan mozgások hozhatók létre, amelyek a valóságban nem kivitelezhetők. Klasszikusnak számít Norman McLaren Oscar-díjjal jutalmazott rövidfilmje, a Szomszédok (Neighbours, 1952). Gyakran használja ezt az eljárást a játékfilmjeiben a magyar Tímár Péter is.
A festményanimáció esetében a képsorozat nehezen száradó olajfestékkel, üveglapra készített festmény kockánként történő módosításával és felvételével jön létre. Bár itt is használják a rétegre bontást egymás fölé helyezett üveglapok formájában, a figurák nincsenek minden esetben elválasztva a háttértől. Ezáltal a mozgásukkor a háttér enyhe zizegése figyelhető meg, hiszen a háttérnek a figura körüli részeit is minden fázisnál újra kell festeni. Nagy odafigyelést és kitartást igénylő műfaj, utólagos javításra nincs mód. Legismertebb képviselője az orosz Alekszandr Petrov, aki lenyűgöző festési technikájával varázslatos látványt ér el filmjeiben, s megemlíthetjük még a lengyel Witold Giersz és a svájci Georges Schwizgebel nevét is. Magyarországon Gémes József és Kovásznai György neve kapcsolódik a festményanimációhoz.
A számítógép ma már elengedhetetlen eszköze az animációs filmkészítésnek, hiszen minden film, a használt technikától függetlenül, digitálisan kerül véglegesítésre. Bizonyos esetekben a kiindulásként használt alapanyag teljesen vagy részben klasszikus módszerekkel jön létre (rajz, fotó stb.), és a kompozitálás, utómunka történik digitálisan. A filmek jelentős része azonban teljes egészében virtuálisan készül, 2D vagy 3D animációs technikával. Főleg ez utóbbi annyira népszerű, hogy ma már a felületes szemlélő számára – ugyancsak helytelenül – a CGI-technikával készült egész estés közönségfilmek jelentenek egyet az animáció műfajával. Kezdetben viszont a digitális technika használata erősen megosztotta a szakmát, hiszen új típusú gondolkodást és megközelítési módot, más jellegű látványt és mozgást feltételezett, amelynek kialakulásához és lehetőségeinek kikísérletezéséhez időre volt szükség. Ma már minden szinten elfogadott a számítógép mint a munkát megkönnyítő segédeszköz használata, vagy akár mint fő alkotói eljárás is, de nem szabad elfelejtenünk, hogy az eredeti ötleteket, a kreativitást, a jó dramaturgiát és a hiteles hozzáállást nem pótolja.
A felsorolt műfaji területek korántsem fedik le teljességgel az animáció technikai lehetőségeit, hiszen léteznek olyan sajátos technikák, amelyek csak kevés alkotónál jelennek meg, illetve egyre több egyénileg kikísérletezett, kombinált eljárással találkozunk, amelyek besorolása igen bonyolult lenne.
Kapcsolódó dokumentumok
Híres munkák
Még nincsenek feltöltött munkák! Küldj fel most!