Filmes korszakok
FILMES KORSZAKOK
MODERN FILM
A húszas évek modernista filmje kísérlet volt arra, hogy a film művészi képességeit a modern képzőművészet céljaira használják föl.
Német expressziónizmus. Az expresszionizmus az 1900-as évek képzőművészetében, majd a tízes évek irodalmában jelent meg. Az expresszionista művész erős érzelmi azonosulásra készteti közönségét, s ennek eszköze a merész formabontás. A művészi üzenet nyers, tolmácsolása brutálisan direkt. A filmi expresszionizmus a háborúból vesztesként kikerülő Németországban születik az első világháború után. A szorongó lelkiállapotot az expresszionista film a díszlet, az erős árnyék-hatások, a különös, döntött, aszimmetrikus képkivágatokkal fogalmazza meg. Fritz Lang Metropolis c. filmjében ; például csak a kamera statikus. Minden egyéb - a vonal, a fény, a színész és a cselekmény - zaklatott, mozgékony és dinamikus.
Az expresszionizmus olyan műfajokban él tovább, mint a sci-fi, a horror vagy a rémfilm.
A Nosferatu (eredeti cím: Nosferatu, eine Symphonie des Grauens)
Minden idők egyik leghatásosabb némafilmjét Bram Stoker Drakulája ihlette. Az expresszionista gyakorlattól eltérően Murnau nagyrészt eredeti helyszíneken forgatott. A Nosferatu kiemelkedik a sok Drakula-film sorából.
Wiene: A német expresszionizmus másik jelentős alakja. A Dr. Caligari c. filmjének sajátos, túlfeszített légkörével, a maga korában különleges képi és díszletmegoldásaival, a fény- és árnyékhatás maximális kihasználásával valósággal forradalmasította a filmművészetet. Bár kiváló színészekkel dolgozott, a díszlet lett a főszereplő, a játék, a mozgás alárendeltté vált.
Orosz avantgárd. A szovjet avantgárd az 1920-30 közötti korszak. Az oroszországi forradalmak eseményeinek, eredményeinek elkötelezett ábrázolása. Kulesov az elsők között fejtette ki véleményét, hogy a film lényege nem egyszerűen a látvány, hanem az a képek összeállítása, vágása során alakul ki. Egyik gyakran idézett kísérlete során ugyanazon színész változatlan arcán a nézők más-más érzelmeket láttak megjelenni attól függően, hogy a vetítéskor az arc képét egy koporsó (=gyász), egy nő (=szerelmi vágy) vagy egy étel (=éhség) képe követte (ez az ún.Kulesov-effektus).
Eizenstein a montázst, a képek egymás mellé állításának módját tekintette a film lényegének. Felfogását az 1+1=3 képlettel szokták jellemezni: két egymást követő kép összhatásából olyan új jelentés születhet, amely jelentést önmagában egyik kép sem tartalmazza.
A ma már klasszikusnak számító Patyomkin páncélos (más fordításban: Patyomkin cirkáló) hozta meg számára a világhírt. Ennek egyes képsorait, pl. az ogyesszai lépcső jeleneteit, az Eizensteinről szóló csaknem minden írás idézi. A Patyomkin páncélos-t 1958-ban a világ tizenkét legjobb filmje közé választották.
Francia lirai realizmus. A francia film klasszikus korszaka az 1930 és 1960 közötti időszakra tehető. A francia hangosfilm első nemzetközi sikerét René Clair Párizsi háztetők alatt című munkájával érte el .
A harmincas években kezdte el hosszú pályafutását a híres festő fia, Jean Renoir is. Kezdeti filmjei az 1937-ben készült Nagy ábránd (La Grande Illusion) https://videa.hu/videok/film-animacio/a-nagy-abrand-1937-aIFFUtFNT3Lt46g9 és az 1939-ben forgatott Játékszabály
Olasz neorealizmus.1922-ben Mussolini átveszi a hatalmat Olaszországban. A filmek színvonala csökken, egyre több amerikai filmet vetítenek, az alkotók átmeneti elzárkózás után átállnak az antifasisztákhoz. A lázadás újrealista kísérletekben nyilvánul meg. A filmet az irodalom színvonalára kívánják emelni. Sok irodalmi művet dolgoztak fel,ezek csiszolt alkotások, intellektuálisak, kifinomultak. A rendezők szinte kizárólag a kép grafikai megszerkesztésére törekedtek. Innen származik az irányzat neve is: kalligrafizmus. (pl. Castelleni: Az utolsó pillanat Az elő neorealizmus a dokumentumfilm irányához tartozik. Arra törekedtek, hogy a filmet a társadalmi állapot tükrévé tegyék. Megjelenik Vittorio de Sica Biciklitolvajok szerény, de céltudatos történetekkel, nyílt őszinte rendezéssel, egyszerű környezetben játszódó filmjeivel.
A modern film alkotói
Billy Wilder: Alkony sugárút [Sunset Boulevard](1950) ,
Gyilkos vagyok [Double Indemnity] (1944)
Orson Welles: A sanghaji asszony [The Lady from Shanghai] (1947)
Ingmar Bergman: A nap vége [Smultronstället] (1957)
Federico Fellini: Bikaborjak [I vitelloni] (1953)
Federico Fellini: Országúton [La strada] (1954)
Kuroszava Akira: A vihar kapujában [Rashomon] (1950)
Andrej Tarkovszkij: Andrej Rubljov (1969)
Federico Fellini: 8 és fél [Otto e mezzo] (1962)
Ingmar Bergman: A csend [Tystnaden] (1963), Persona [Persona] (1966)
Luis Bunuel: Az öldöklő angyal [El ángel exterminador] (1962)
Michelangelo Antonioni: A kaland [L’ avventura] (1960), Az éjszaka [La notte] (1960) Pier Paolo Pasolini: A csóró [Accattone] (1961)
Pier Paolo Pasolini: Teoréma (1968)
Robert Bresson: Egy halálraítélt megszökött [Un condamné e mort s’est échappé ou Le vent souffle ou il veut] (1956)
Az új hullám a II. világháború rémségeiből felocsúdó, majd talpraálló Európa filmművészetében az (elsősorban) olasz neorealizmust követő filmirányzat. Az új filmnyelv meghatározó jellemzője a produceri filmmel szemben a szerzői film volt. Ez annyit jelent, hogy általában a film írója azonos a film rendezőjével, aminek egyenes következménye a személyes hangvétel, személyes mondanivaló intenzív megjelenése, gyakran a líraiság.
Erősen kötődtek az olasz naeorealizmus valóságközeli filmezési gyakorlatához, a német expresszionizmus szubjektivitásához, sőt, a hollywoodi tömegfilm történetmesélő hagyományaihoz.
Különböző országokban más és más módon, ugyanakkor egymásra hatva bontakozott ki az 1950-es évek végén, a 60-as évek elején.
A francia új hullám (Nouvelle Vague),jelentős alkotói: Jean Luc Godard : Kifulladásig, A kis katona, Az asszony, az asszony, Éli az életét
Az angol új hullám (free cinema) : Tony Richardson :Dühöngő ifjúság, Egy csepp méz
A lengyel új hullám : Andrzej Wajda: Csatorna, Hamu és gyémánt, Lotna és Ártatlan varázslók
A szovjet új hullám : Grigorij Naumovics Csuhraj: A tiszta égbolt
A cseh új hullám: Miloš Forman:Egy szöszi szerelme, Tűz van, babám
Jiří Menzel:Szigorúan ellenőrzött vonatok
Hollywoodi modernizmus.
Műfajok kiforgatása:
Kubrick: 2oo1 Űrodüsszeia
Peckinpah: Vad banda, Kis nagy ember
Monte Hellman: Vadászok, Kétsávos országút
Peter Bogdanovich: Az utolsó mozielőadás
Bob Rafelson: 5 könnyű darab
Woody Allen: Szerelem és halál, Annie Hall, Manhattan, Belső terek, Alex Csodaországban
POSZTMODERN: A társművészetekhez képest megkésett.
Jellemzője az új-hollywoodi hatásintegrálás: populáris + szerzői = midcult
Lényegi különbségük a müfaji,tömeg(mass-cult) filmekkel szemben, hogy a történet bizonyos szálai, a dramaturgia bizonyos pontjai lezáratlanok maradnak, és a történet továbbélésére, továbbgondolására késztetik a nézőt. A mass-cult filmek ezzel szemben egyszeri fogyasztásra készülnek.A művészfilmek ebből a szempontból homlokegyenest az ellenkezőjét sugallják. Üzenetük sokszor a szándékos "megfejthetetlenség" határait súrolja, mintha a kép és a gondolati üzenet magának a rendezőnek szólna." Csak akkor beszélhetünk kultuszfilmekről, amikor egy speciális nézőcsoport egy film által ösztönözve érzi magát a kreatív gondolkodásra. .... A kultuszfilmeket tehát nem a producerek állítják elő, hanem a befogadók egy része, a kultrajongók." (Hahn / Jansen 1998.)
David Lynch: Kék bársony (’86): Bűnügyi filmre épít rá mindig egy másik műfajt, itt: thriller + romantikus vígjáték
Joen Coen: A halál keresztűtján (’9o)
Dán Dogma filmek:A mozgalom követői egyfajta szakítást hirdetnek a múlttal, a konvencionális filmkészítéssel, s saját megfogalmazásuk szerint autentikus filmeket akarnak készíteni, hogy megmutathassák a valóságot a nézőknek. Ehhez egyes helyeken meglehetősen bizarr, formabontó, mégis a filmes világban felpezsdülést hozó „tízparancsolatot” alkottak.
1. Thomas Vinterberg: Születésnap (1998)
2. Lars von Trier: Idióták (1998)
3. Soren Kragh-Jacobsen: Mifune utolsó dala (1999)
4. Kristian Levring: A király él (2000
Posztmodern filmek:
Peter Greenaway: Maconi gyermek (1993)
Derek Jarman: Caravaggio (1986)
Stanley Kubrick: Ragyogás (1980)
Martin Scorsese: Dühöngő bika (1980)
Michael Haneke: Rejtély (2005)
Quentin Tarantino: Pulp fiction (1994)
David Lynch: Inland Empire (2006)
David Cronenberg: Videodrome (1983)
Nic Balthazar: Ben X (2007)
A. Wachowski–L. Wachowski: Mátrix (1999)
Peter Weir: Truman Show (1998)
David Cronenberg: eXistenZ (1999)
Lars von Trier: Idióták (1998)Dogville (2003)
Cronenberg: Crash (1996)
Ridley Scott: Szárnyas fejvadász (1982)
Spike Jonze: John Malkovich-menet (1999
Ang Lee: Tigris és sárkány (2000)
Yimou Zhang: Repülő tőrök klánja (2004)
Tarantino: Kill Bill (2003)
Sally Potter: Orlando (1992)
Stanley Kubrick: Gépnarancs (1971)Tágra zárt szemek (1999)
Tim Burton: Ollókezű Edward (1990)
Sweeney Todd (2007)
Kapcsolódó dokumentumok
Híres munkák
Még nincsenek feltöltött munkák! Küldj fel most!