Kiadványok

A kiadványok típusai

Hagyományosan kiadványnak nevezhető minden olyan szellemi termék, alkotás, amely nyomtatásban megjelenik. A digitalizálás, a számítógép használatának mindennapossá válása, és az internet révén új műfajok jöttek létre. A kiadók kezelésében megjelenő CD-ket és a DVD-ket is a kiadványok közé sorolhatjuk, bár fizikai megjelenésükben különböznek a hagyományos kiadványoktól. Készül hozzájuk borító, esetleg szövegkönyv, vagy valamilyen ismertető, amely még mindig a papírhoz és a nyomdákhoz köti ezeket a kiadványokat is. 

Könyvek A könyv borítója az, ami kívülről is látszik, a borító szólítja meg az olvasót, a borító adja el a könyvet. A könyv borítóján, vagy a védőborítón a grafikai szempontok erősebben érvényesülhetnek.

Hirdetés:A hirdetés olyan kategória, amely a tartalomra utal. Ebben az értelemben nem is mindig nyomtatvány, hiszen megjelenhet bármilyen tömegkommunikációs médiumban is, például a televízióban, rádióban, az interneten, az adott médiumnak megfelelő eszközökkel megformálva.A hirdetés árucikkekre, eseményekre, vagy valamilyen szolgáltatásra hívja fel a figyelmet. Célja az olvasók érdeklődésének a felkeltése és meggyőzése, valamilyen akcióra, vásárlásra buzdítása.

A hirdetés rövid, kevés, lényegre törő szöveget tartalmaz. Készülhet kép nélkül, vagy lehet képes.

Plakát:A plakát is hirdetés , olyan, ami elsősorban az utcán jelenik meg. Mindig is fontos volt, hogy meg tudja ragadni az arra járók figyelmét. Most, hogy már egyre gyorsabban suhanunk el a plakátok előtt és már annyira hozzászoktunk, hogy lépten-nyomon ott vannak a látóterünkben, egyre nehezebb a plakátnak magára vonnia a figyelmet.

A plakáton alkalmazott vizuális elemek szempontjából két alapvető típus van:A tipográfiai plakáton a főszereplő a betű. Ide sorolhatjuk a régi és a mostani hivatalos és hatósági hirdetéseket, közleményeket. A tipográfiai plakát ma is létező kategória,  a betűk neutrális formái a szavak jelentéséhez igazítva,  képes megfogni a tekintetet és finom szavakon túli jelentésével megmozgatni a szellemet.

A másik fő típus a képes plakát. Ezen a főszerepet a képi motívum, az illusztratív jelleg, a grafika, a rajz kapja. Ez a típus a litográfia feltalálásakor indult virágzásnak. A litográfiával kezdődött el a plakát igazi nagy korszaka. Ez a technika lehetővé tette a teljesen szabadon formált grafika sokszorosítását. És nagyon gyorsan megoldották a több színnel való nyomtatást is, így a színek is óriási szerephez jutottak. Minden olyan nyomtatványt, amelyet közlési céllal kifüggesztenek, plakátnak nevezünk, méretétől függetlenül.

Ernst Growald néhány pontban megfogalmazta – 1910-ben! –, hogy mik a jó plakát ismérvei, ezeket még ma is érdemes megfogadni…

A jó plakát ismérvei 

"A plakát nem lehet sem illusztráció, sem táblakép, hanem – csakis plakát.

A jó plakát csak a reklám tárgyát ábrázolhatja. A képi ábrázolás egyszerű és erőteljes, a szöveg rövid és megragadó legyen.

A plakát ne legyen unalmas.

A jó plakátot nem olvassák, nem nézik, hanem csupán megpillantják.

De a jó plakátot nemcsak az első pillanatban érzékelik, azt a szemlélő vizuális memóriája szemének recehártyájára „fényképezi” és az hosszú időn át ott dereng.

Rövid szöveg – optimálisan jó (a képpel összehangolt) betűtípus lehet biztosítéka a sikernek.

A plakát ne „meséljen”.

A jó plakát nem mindenkinek tetszik – de mindenkinek feltűnik.

Ha a plakát nem felel meg az általános „szépségideálnak”, akkor lesz igazán hatásos.

Mennél színvonalasabb dolgot (tárgyat, eseményt, eszmét) reklámozol, annál feltűnőbb legyen az azt hirdető plakát.

A megrendelő egyéni ízlése nem lehet mérvadó a plakát megítélésénél.

A plakátot nem nagyítóüveggel nézik, hanem átlagosan 10–15 méter távolságból. Az utcára kerülő plakátot ne a szobában, hanem az utcán bíráljuk el.

Szórólap:Ha szórólapot emlegetünk, akkor egy műfaj és formátum jut eszünkbe, bár a forma sokféle lehet, de bizonyos korlátok között mozog. Előfordul, hogy a szórólapot flyer-nek nevezik, ez inkább angol nyelvterületen használatos és onnan szivárgott be hozzánk is. Tartalmát tekintve a szórólap változatos. Szinte bármilyen témában készülhet, hirdetés, vagy közlemény is lehet a tartalma. Lehet például cég, vagy intézményismertető, készülhet eseményre, eseménysorozatra, műsor-, vagy programismertető is lehet stb. Alakjuk szabványban nem rögzített, a formátumot a praktikum, az esztétikum és gazdasági szempontok befolyásolják. Terjedelme egy, két vagy többoldalas. Lehet hajtás nélküli, vagy hajtogatott, de nem fűzött. 

 Leporelló:A leporelló egyértelműen a formára utal.A leporelló harmonikaszerűen hajtogatott kiadvány. A legkisebb gyermekek számára készülő meséskönyvek is gyakran ebben a formában készülnek, de ez a forma sokféle tartalom megjelenítésére alkalmas. Komponálásakor figyelni kell arra, hogy a leporellónak sok arca van. Láthatjuk egyszerre csak egy oldalát, vagy kettőt, vagy többet is. Akárhogyan hajtogatjuk, a kompozíciónak mindenhogyan jónak kell lennie.
Az Idegen szavak és kifejezések szótára szerint Mozart Don Juan-jának egyik szereplője, Leporello nevéből származik ez az elnevezés.                                           

 Brosúra: A brosúra tartalmi oldalról megközelítve rövid, tömör, a lényeget kiemelő ismertető anyag. Formai szempontból olyan füzet, amelynek a terjedelme nem haladja meg a 48 oldalt.                                                         

Prospektus: A prospektus tájékoztató jellegű kiadvány. Bemutatja például egy cég tevékenységi körét, vagy termékekről, termékcsoportokról, aktuális akciókról, szolgáltatásokról, vagy egyéb lehetőségekről nyújt információt. Ez a tartalom akár egy szórólapon is elférhet, de a prospektus nagyobb méretű és nagyobb terjedelmű kiadvány, mint egy szórólap és reprezentatívabb is.                                                               

Katalógus A katalógus számba veszi például egy cég teljes árukínálatát, vagy szolgáltatásainak repertoárját, vagy ezeknek egy speciális szempontokból összeválogatott részétTerjedelme lehet hosszabb, vagy rövidebb is és lehet reprezentatív, vagy egészen egyszerű is.Kiállításokhoz is készülnek katalógusok, amelyek tartalmaznak minden kiállított darabot képekkel, leírásokkal. Nagyobb kiállításokhoz a katalógus könyv alakban jelenik meg. Mivel különleges válogatást tartalmaznak, ennek megfelelően szép és értékes könyvek is lehetnek ezek a kiadványok.                                                                         

Névjegy A személyes kapcsolatteremtés és kapcsolattartás fontos kelléke még ma is, az internet korában. Tartalmát tekintve különböző lehet. Egysoros: csak a tulajdonos nevét tartalmazó névjegy. Többsoros névjegy: lehet magán vagy hivatalos jellegű. A magánjellegű a tulajdonos nevét, tisztségét, foglalkozását, lakcímét, egyéb elérhetőségét tartalmazza. A hivatalos a munkahely adatait tartalmazza az előbbiekhez hasonlóan és a cég emblémáját, nevét. Olyan névjegykártya is van, amelyen a személyes és céges adatok is szerepelnek. A névjegy mérete legtöbbször 90×50 mm, vagy 85×55 mm de előfordul ettől eltérő kialakításban is.A névjegy egészen különleges nyomtatvány is lehet. Egy jól megtervezett névjegy tükrözi gazdája egyéniségét, amennyiben magán névjegyről van szó.A hivatalos névjegy és mellette a levélpapír, a boríték is nagyon fontos hordozója a cég arculatának 

 

http://folio2.com/books/

                                                                                    http://blog.typogabor.com/2009/03/02/massin-typographie-la-cantatrice-chauve-eugene-ionesco-reloaded

 

                                                                                      http://www.davidairey.com/designing-book-covers/

 

                                                                                        http://www.charles-design.co.uk/portfolio-publishing-page-1.php

 

http://en.wikipedia.org/wiki/File:Sharbat_Gula_on_National_Geographic_cover.jpg

 

http://www.coverbrowser.com/covers/national-geographic/25

 

http://ngm.nationalgeographic.com/archives

 

http://www.oszk.hu/plakatok_kisnyomtatvanyok

 

http://www.artcharacter.hu/friss/business-card-design-things-to-consider-and/

 

http://www.imgspark.com/image/view/4f86eae41f9221f304000321/

 

http://www.panteek.com/ToulouseLautrec/pages/tlt25-212.htm

 

http://www.codex99.com/design/89.html

 

http://www.magyarplakat.hu/pages/news/news-hu_HU.php

 

http://www.petrilladesign.com/works/category/kiadvany#&panel1-1

 

http://www.behance.net/gallery/Pop-up-leporello-design-International-Model-Festival/1437123

 

http://www.designbrochure.net/category/brochure-photo/

 

http://horvathtamas.tumblr.com/post/24407730224/kek-nevjegyek

Kapcsolódó dokumentumok

Híres munkák

Még nincsenek feltöltött munkák! Küldj fel most!