A neoexpresszionizmus
A narratíva felbomlása és relatívvá válása sok kis, szubjektív történelmet, történelemképet hozott létre (individuális mitológia). Összességében elmondható a nyolcvanas évek festészetéről, hogy tagadva a szigorú avantgárdot, a konceptuális tendenciákat, visszafordult a hagyományos, "műfaj tiszta" festészethez, a figuralitáshoz, a személyességhez. Német területen a neoexpresszionizmus vált uralkodó irányzattá, nagy részben a jellegzetesen német expresszionista irányzattal (tehát a német történelem nem ritkán sötét mozzanataival, mint a II. világháború emléke, valamint a német kultúrával, identitással) való szembenézés igénye miatt (Anselm Kiefer munkássága, festészetének visszatérő, szimbolikus figurái). A terminológiától függően neoexpresszionizmus-szinonima "heftige Malerei"2 (heves, forró festészet) tulajdonképpen két, 1980-ban, ill. 1981-ben Nyugat-Berlinben megrendezett kiállítás nyomán született. Az első valóban a"heftige Málére", azaz indulatos festészet nevet viselte, a második"Die Neuen Wilde" (Új vadak) címmel került bemutatásra - ez utóbbi nyilván a fauve-ok megjelenésére is reflektálva, ezzel történelmi kontextusba helyezte magát. Az irányzat egyrészt a nyugat-berlini Moritzplatz galéria (Fetting, Middendorf, Salomé, Zimmer), másrészt a kölni Mülheimer Freiheit (Adamski, Bömmels, Dahn, Kever, Naschberger) körül csoportosuló művészekből, valamint Georg Baselitz, Jörg Immendorf hasonló törekvésű festőkből állt. A neoexpresszionizmus Angliában (az 1981-es londoni "New Spirit in Art / Új szellem a művészetbe" c. kiállítás nyomán), az USA-ban is nagy számú követőre talált: Eric Fischl, Elizabeth Murray, Susan Rothenberg, Jenny Saville (a gender-témával összefüggésben), Leon Kossoff, a már a hatvanas évektől figurális alkotásokat létrehozó Philip Guston. Az amerikai ún. bad painting is az újexpresszionizmushoz kapcsolódik, az alkotásokba a hulladék,"rossz anyag" beépítése jellemző. Legfontosabb képviselője Julian Schnabel, aki törött tányérokat is beépített a festménybe.
