A szimbolizmus
A szimbolizmus:
A szimbolizmus a realizmussal szembeforduló művészeti irányzat a XIX.század második felében.
Szimbolizmus az irodalomban:
A szimbolista művész a jelenségvilág mögötti lényegi tartalmakat, az "ideákat" törekszik megragadni, ehhez fő eszközül az önmagukon túlmutató, sejtelmes jelentésvilágú jelképeket választja. Egy-egy mű képei rendszert alkotnak, melyek végtelenül sokféle jelentés-összefüggések felvillantására képesek. Más megfogalmazásban a szimbolizmus célja — a mű témájától, tárgyi világától függetlenül, ill. ezeken keresztül — a szépség, a magasrendű értékvilág megközelítése és kifejezése. A szimbolizmus ilyenképpen átfedésbe kerül a klasszikus modernség másik két irányzatával, az öncélú művészettel (a "l'art pour l'art"-ral) és a parnasszizmussal.
Jellegzetesen szimbolista nyelvi eszköz még az újszerű szókapcsolat, az erőteljes zeneiség és a szinesztézia is.
A szimbolizmus — a klasszikus modernség irányzatain belül — a nyers valóságábrázolásra törekvő naturalizmus ellentéte.
A szimbolista művészek (költők) vezető csoportja az 1880-as, 1890-es évtizedben szerveződött, eleinte dekadenseknek nevezték magukat, szembehelyezkedve a kisszerű polgársággal. A hagyományos kultúra és művészet elavultságát érzékelték, el kívántak attól különülni (ld. "elefántcsonttoronyba" vonulás), szellemi arisztokratizmusba menekültek, vagy elvállalták akár a bohém magatartást is. A "szimbolista" megnevezés utólag, Moéras (Jean, 1856—1910) programadó cikke (1886) révén született.
Szimbolizmus a képzőművészetben:
Gyökerei a 19. század eleji romantikába nyúlnak, szoros kapcsolatban áll a kortárs szimbolista irodalommal, filozófiával és zenével, saját szerepét is a művészetek szintézisének és egységének keretében értelmezi. A szimbolista mozgalom hivatalos bemutatkozását 1886-ra teszik, arra az évre, amikor a Le Figaro közli Jean Moréas szimbolista költészetéről szóló, de a képzőművészetet is érintő kiálltványát.
A pozitivista materializmusra és egyben az impresszionista természetutánzás buzgalmára válaszol a szimbolizmus is de nem racionális és tudományos, hanem filozófiai és spirituális alapon. Ha igaz a platóni idealizmus tana, és a valóságot az ideák világa alkotja, úgy a művészre, a „belső szemmel” megáldott látnokra vár a feladat, hogy a valóság rejtett jelentéseit dekódolja és mindenki számára érthető, érzékletes formába öntse vagyis „tárgyiasítsa a szubjektumot”, szemben az eddigi felfogással, mely szerint a művész dolga „szubjektivizálni a tárgyat” – állítja Gustave Kahn. A szimbolizmus nemzetközi irányzat, egész Európában otthonos, de változatai nagyon különbözőek. Közös elemük nem annyira a stílus – mert a realizmussal való szakítás nem mindenütt járt együtt a tárgyias ábrázolás elvetésével és új festői nyelv kidolgozásával -, hanem inkább az, hogy elutasítják a jelenkor, a mindennapok témáit, és tárgyukat irodalmi, mitológiai és lélektani utalásokkal is megemelik. Franciaországból kiindulva (Georges Lacombe) foltokban terjed el Európa szerte a szimbolista irányzat, és sok eredeti stílusváltozata jön létre. A művészetek egységét szorgalmazza kísérleteivel Hollandiában Jan Toorop és Johan Thorn Prikker, Belgiumban Fernand Khnoppf és Félicien Rops, Oroszországban Michail Vrubel, Olaszországban Gaetano Praviatri és Giovanni Segantini, Norvégiában Edvard Munch, Magyarországon Rippl-Rónai József, Csontváry Kosztka Tivadar.
- "A szimbolista esztétika a legváratlanabb formákban nyilvánul meg, kutatásai révén addig kevéssé érintett területek vizsgálatára törekszik: az ábránd és a képzeletbeli, a fantasztikus és az irreális, a mágia és az ezoterizmus, az álom és a halál tartományait vizsgálja" – ad tág és rugalmas meghatározást Jean Cassou francia esztéta a szimbolizmusnak. (A szimbolizmus szellemisége, in: A szimbolizmus enciklopédiája, Bp., Corvina Kiadó, 1979.)
- A szimbolizmus lényege az álom ereje, ennek erős jelenléte a művekben. "Egy álmokban járatos ember jött ide, hogy beszéljen egy másik emberről, aki meghalt" – kezdett egy emlékbeszédet Stéphane Mallarmé.
- Az álom döntő szerepe miatt a későbbi szürrealista irányzat elődjének tartotta a legjelentékenyebb francia szimbolista képzőművészeket (Gustave Moreau, Odilon Redon) éppígy a naiv festő Henri Rosseau-t. A művészettörténeti közmegegyezés a szimbolista szobrászat és egyúttal a századforduló óriásának Auguste Rodint tartja.
(…) 2007 júniusában alapvető fontosságú kiállítás nyílt Rómában Il Simbolismo címen, melynek "főalakja" a szecesszió művészetének nagy művésze, az osztrák Gustav Klimt lett.
