Iparművészet
Az iparművészet azoknak a használati és dísztárgyakat előállító kézműiparoknak a gyűjtőneve, amelyek termékei nemcsak hétköznapi, gyakorlati, hanem művészi igényeket is kielégítenek.
Az iparművészetnek számos ága van a felhasznált anyagok, az alkalmazott technikák és a gyakorlati célok szerint. Iparművészethez sorolható a teljesség igénye nélkül:
Az agyagművesség – kerámia A termelés a legkülönbözőbb helyeken életre hívta a fazekasságot. A legkorábbi ismert kerámia Japánban került elő Kr. e. 10 500 tájékáról(Dzsómon-kor), pár évezreddel később jelent meg Kínában. Ettől függetlenül alakult ki a Közel-Keleten (Kr. e. 8000), és Amerikában (Kr. e. 4000). A kerámia a szobrászat és a festészet között foglal helyet, egybefogja a plasztikát és a színt, de a két elem egybeötvözésével végül is önálló műfajt teremt. Míg a fazekas főleg használati tárgyakat (edényeket, kályhát) készít, addig a keramikus használati és dísztárgyakat.
A fajansz és a majolika Ónos mázzal (ón-ólom hamuból, homokból és konyhasóból készül) díszített kerámia, melyet a német etnikumú emigránsok, az anabaptisták (gör. 'újrakeresztelők': az első protestáns szabadegyház,Svájcban kialakult csoport) honosítottak meg a XIV. század végén. A fajansz és a majolika technikája azonos. Majolika néven az olasz reneszánsz művészi értékű agyagműves termékeit nevezzük. (Nevét Mallorca szigetéről kapta, mert ez a sziget közvetítette Itáliába a spanyol-mór ónmázas edényeket.) A reneszánsz utáni, ónmázas termékeket pedig fajansz néven említjük. (A név az olaszországi Faenza városától ered.)
A porcelán a legfinomabb agyagból, a kaolinból készül. Kínában ezt már a középkorban ismerték, Európában Böttger készített először porcelántárgyakat Meissenben, 1709-ben. A kaolin kiégetve fehér, áttetsző, törése kagylós, acéllal csiholva tüzet ad. Máza az alapanyaggal közel egyező és hígított alakban némileg eltérő összetételben kerül a tárgyak felületére. Magas hőfokon égetik, Díszítése lehet máz alatti (kobaltkék színben) vagy máz feletti, színes, amelyet kisebb hőfokon, kisebb kemencében égetnek az edény felületére.
http://kepzesevolucioja.hu/dmdocuments/4ap/4_0999_002_101015.pdf
Textilművesség
Szövés. Valamennyi szövésforma lényege, hogy a függőleges helyzetű láncfonalak (felvetőszálak) közé vízszintes helyzetű vetülékfonalakat bújtatunk. A szövéshez szükségünk van valamilyen eszközre, ami a felvetőszálakat feszesen tartja, valamint len, kender vagy gyapjúfonalra.
A batikolás viszonylag egyszerű díszítő technika, nem igényel sok felszerelést. Lenvászonra, selyemre, batiszra és még számos más, műszállal kevert anyagra is batikolhatunk. A festéket a vegyiáru boltokban kaphatunk, a viaszoláshoz, pedig megfelel a gyertya, a padlóviasz vagy a paraffin is. A forró viaszt ecsettel visszük fel a textil felületére. Kihűlés, száradás után megfestjük az anyagot, végül száradás után újságpapírra (mint szívórétegre) terítve a textilt vasaló segítségével eltávolítjuk a viaszt.
Nemezelés A nemez szó gyúrt kelmét jelent. Lényege, hogy a több rétegben lerakott gyapjútépéseket lúgos, forró vízzel bőven befröcsköljük, és tenyerünkkel gyúrjuk, préseljük: nemezzé alakítjuk. Mintás darabok készítésekor a színes darabokat hideg vízbe mártjuk, ebből rakjuk ki a mintát (azért vizezzük, hogy a motívum ne mozduljon el). Nyers színű száraz gyapjúból kisebb darabokat tépünk, függőleges szálirányba haladva kitöltjük vele a minta közét. Ezt követően váltakozva vízszintes és függőleges irányba helyezzük fel a további gyapjúrétegeket. Vízbe mártott kezünkkel préseljük, nyomogatjuk, nemezeljük össze a gyapjút
Faszobrászat és díszítő faragás természetesen nem válik el élesen egymástól, kiváló faszobrászok gyakran foglalkoztak egyszerű tárgyak faragásával is. A faragó művész többnyire azonos technikával dolgozik mindkét esetben. Vagy előre megmintázott formák nyomán faragja ki tárgyát, vagy a papírból kivágott és a fára ragasztott minta segítségével.
Fémművesség
Ötvösművészet, részben az éremművészet is, a fémeknek főleg kézi erővel való művészi megmunkálását jelenti.
Öntött tárgyak. A bronzöntés nagy gyakorlatot kívánó munka, ritkán végzik a szobrászok, a feladatot szakavatott öntőmesterekre bízzák, akik kétféle öntéstechnikát alkalmaznak. Az egyik viaszvesztéses eljárás, a másik homokfúvásba öntés.
Vésett és cizellált tárgyak . A vésés a fémtárgyak díszítésére szolgál, eszközei a véső és a kalapács.
Zománcozás. A zománcozás alapanyaga a finom, porrá tört kristályüveg, amelyhez ólom-oxidot vagy boraxot adunk, hogy alacsonyabb legyen az olvadáspontja a fémnél. Színes zománc előállításakor különféle fémoxidokat keverünk hozzá, hogy a kívánt árnyalatot kapjuk a kiégetés után.
Üvegművészet Az üvegnek, mint anyagnak az ismerete az idő homályába vész, találtak 8ooo éves üvegolvasztásra alkalmas fazekat, 6ooo éves üvegfelülettel bevont sztearit gyöngyöt, és ismert a kiásott leletekből, hogy Jerikóban már 8ooo éve készültek ékszerek és szerszámok üvegből.
Kezdetben az üveg ékkőként szolgált, az egyiptomi Tuthmószisz fáraó sírjának szarkofágjában találták üveget a drágakövekkel együtt aranyba foglalva, ami azt jelenti, rangja és értéke volt.
Később, az ókori Rómában használati edényeket, padlóburkolatokat, falburkolatot, -mint például Theodóra császárnő és kísérete címűt Ravennában-, a San Vitale templomban található üvegtükröket, vázákat, -pl. Portland-váza, Lükurgosz-csésze- és ablakokat is készítettek belőle.
Egyik számunkra fontos, zománcból fémre festett, illetve fémrekeszben kialakított színes üvegkompozíció Géza király a magyar koronán, ez a magyar koronának azon része, amely a bizánci udvarból került hozzánk (CORONA GRAECA).
A középkorban a gótikus templomi üvegablakok az írást pótolták, a művészet oly tündöklésével, amely saját korában is csodálatot váltott ki. Kiváló példa erre a Franciaországbeli chartres-i székesegyház üvegablakai.
A színes üvegablak festészet középkori szellemét ébresztette fel szecesszió nagy mesterei.
http://kepzesevolucioja.hu/dmdocuments/4ap/19_1670_021_100908.pdf
