Ókor

i.e. 3000 - i. sz. 476

Az írott történelem kezdeteitől a Római Birodalom bukásáig számítják az ókori művészetet. A mai Irán területén ókorinak számítják az iszlám előtti művészeteket is.

Festészet:

Geometrikus kor: A görög festészet fennmaradt alkotásai közül a festett vázák a legfontosabbak. Falfestészetükről csak a római kori másolatok maradtak meg. A vázaképek a görög mitológia, élet jellemző jeleneteit ábrázolják. A görög vázafestés kezdeteit a geometrikus kor jellemzi. A körbefutó vízszintes vonalközt kizárólag mértani díszítés tölti ki.

Archaikus kor: Görögországban a művészet szorosan összefüggött a vallással és a mitológiával. Később a figurák lassan kitöltik az egész vázát, a geometrikus forma pedig a peremeken jellemző. Az alakokat a vörös alapra feketével festették, a vonalakat pedig éles szerszámmal vésték a váza falába. 

Klasszikus kor: A klasszikus korban fekete alapra festettek vörös festékkel, különleges fajtája a léküszfestés (henger alakú edény, sírokba rakták). Az alapja szinte teljesen fehér, és erre festették fekete kontúrvonalakkal az elhunyt életében történő eseményeket festették.

A fekete alakos vázák legjelentősebb festője Exekiász. A Csónakázó Dionüszosz a görög festészet egyik remekműve egy külixre festették. Tárgya az az elbeszélés, melyben az isten delfinekké változataja az őt rabul ejtő tengerészeket. A bor, melyet a külixbe öntenek, a tengert jelképezi a benne úszkáló delfinekkel. Dionüszosz úgy nyúlik el benne, mint egy lakoma közben. Az alkotás minden részlete összefügg.

Ornamentika: A görög vázafestészetben jelentős az ornamentika, leggyakoribb motívumai a palmetta és a meander. A palmetta növényi motívumának sokszoros ismétlésével gyakran frízeket alkotnak.

Hellenizmus: Az i. e. 4. századból sok olyan festő neve maradt ránk, akinek elpusztultak az alkotásai. Az arhéni Apollodórosz i. e. 5. században alkalmazta az árnyékolást (szkiagráfia), Zeuxisz Héra-szobor-rajzával és Parrhasziosz finom rajzaival vált híressé, Timanthész pedig az Iphigeneia feláldozása című képe révén.

Szobrászat: A görög szobrászat a testneveléssel együtt bontakozott ki a stadionokban. Így születhetett meg a görög szobrászatban a ruhátlan emberek egyik szobortípusa, a kurosz, (mezítelen fiatal férfi szobra) vagy az Apollószobrászat és a koré (felöltözött fiatal lány).

Geometrikus kor: Az i. e. 1. évezred kezdetétől számos agyagszobor maradt ránk. Az emberi alakok a legkülönbözőbb formákat öltik. Tekebábura sőt hegedűre is emlékeztetnek. Sokuk karikatúrának tűnik, de a kor emberei számára ezek az ábrázolások a jellemet fejezték ki.

Archaikus kor: A görögök szárnyas nőalakjai, a Nikék, és a kentaurok nagyon művésziek, de vannak szörnyábrázolások is, mint például a gorgók, a lófejű Artemisz, vagy a négykarú Apollón.

Klasszikus kor: Az archaikus és a klasszikus kor közötti, átmeneti szobrászat igen „szigorú”. Az ebben az időben alkotott tárgyak közül kevés bronzszobor maradt fenn, ezek egyike a Delphoi kocsihajtó. A kocsis hosszú ruhája művészi redőkben omlik alá, jobb kezében tartja a zabla egy darabját, komoly tartása ünnepélyességet fejez ki. Az eredeti görög alkotás más, mint az utánzatai.

Hellenizmus: A hellenizmusban sokkal gazdagabb lett a művészet, ezekben az években tudatosodik a görögök művészethez való viszonya. Arisztotelész az esztétikamegalapítója volt.

Építészet: 

Templomok: Csodálatos egyszerűség és harmónia árad ezekből a régi fatemplomok mintájára épített templomokból! Ha szögletes pilléreket, vagy henger alakú oszlopokat tartalmaznának, az épület nehézkes, otromba volna. Az építőművész azonban középen alig észrevehetően megvastagította az oszlopokat, felülről pedig elvékonyította, így szinte rugalmasnak látszanak. Érezhető, hogy a tető súlya alatt kicsit összenyomódnak, de nem annyira, hogy formájukat elveszítenék. Olyanok mint akik könnyen hordozzák terhüket. Vannak hatalmas épületek, de egy se kolosszális, mint az egyiptomiaké. A görög templom érezteti, hogy ember alkotta, ember számára.

Dór stílus: A dór templomot lépcsők választják el a földtől, szilárd alapot adnak neki, a nagyságuk kb. olyan mint a tetőé. Az oszlopok a tetőzetet tartják, de ugyanakkor eltakarják a cella falát is, teret képeznek, barázdáikkal felfogják a napsugarakat. A dór gerendázat három részre oszlik, ami a templomalapzat három lépcsőfokának felel meg.

Klasszikus kor: A klasszikus kor legnagyobb temploma a Parthenon, melyben Athéné aranyból, és elefántcsontból készült szobrát őrizték. A másik építészeti remekmű az Erektheion, az oszlopokat emberi alakok váltják fel(kariatidák a hátsó oldalon – 6 nőalak). A késői klasszikus korban új templomformát vezettek be: a (tholosz) kör alapú, oszlopokkal körülvett épület.

Hellenizmus: A halikarnasszoszi mauzóleumot Szkopász és társai görög jellegű reliefekkel díszítették. A plasztikai dekorációt Mauszólosz királynak és feleségének szobra koronázta, ez a szoborpár az i. e. 4. század szellemét tükrözi. De a gondolatot, hogy az uralkodónak és hitvesének síremléket építsenek, az már a keleti szokásokból ered. Az egész építmény egy sima, kétlépcsős talapzaton emelkedett, s az oszlopok közé szobrokat állítottak.

Ión stílus: Az ión oszlopok formája a kis-ázsiai városokban alakult ki, nyilván valamelyik keleti növényi motívum változataként. A könnyen hajló indák világosan jelzik az oszlopfő eredeti rendeltetését és érzékeltetik a gerendázat súlyát. A síkok és domborulatok, a mélyedések és barázdák változása különös vonzerőt ad ezeknek az oszlopfőknek, sokkal finomabbá és változatosabbá teszi őket, mint a dór oszlopokat. Ezek a részek a kompozíció egységét szolgálják.

Színház: Színházaikat meredek dombon építették fel, ahonnan szép kilátás nyílt. Középen kerek emelvény állt, az orkhésztra, melyen eredetileg egy oltár emelkedett, itt foglalt később helyet a kar (kórus). A színészek és a kar eredetileg egy szinten helyezkedtek el, a nézők pedig letelepedtek a földre.

 

https://create.kahoot.it/share/korszakok/db65e562-95b3-4c26-9dfc-335d46f324db?fbclid=IwAR0vVDh8_I_N6lzS-JGQwjqq_h-QgwrANwzi8tkJg8XaRCDH2u_W8XFv2lg